Sajtó

Jövőre veled ugyanitt 1.
Premier

Bemutatták a világhírű Bernard Slade romantikus vígjátékát, a Jővőre veled ugyanitt -et a Budaörsi Játékszínben február 1-jén. Főszerepben Bánfalvy Ágnest és Harmath Imrét láthatjuk.

A darabról annyit, hogy előszőr 1978-ban mutatták be Magyarországon, Shütz Ila és Sztankay István nevéhez füzödik a két alak megformálása, s bizonyosan emlékezetes lehetett alakításuk - én azt még nem láthattam - mert a közönség soraiban hallottam nosztalgiázó mondatokat, miszerint még arra is emlékezni véltek, akkor hol állt az ágy, akkor milyen volt a díszlet, és hogy mit viseltek a színészek.

Közben eltelt néhány évtized, de úgy tűnik, a darab időtálló, s még mindig érvényes emberi problémákat boncolgat, hiszen a színházterem tele volt, s azóta is telt házzal megy, ami viszont már Bánfalvy és Harmath játékát dícséri, akik új színt vittek játékukkal a mindennapok szürkeségébe.

Bár csupán két szereplője van a színdarabnak, beszélgetéseik során megismerjük Doris férjét, George feleségét, s a gyerekeket. Értesülünk a mindennapi problémákról, sőt jelen vagyunk Doris ötödik gyermekének megszületésénél, na persze a szerető George is.

Jólesik nevetni, aztán elszomorodni, kicsit elgondolkodni, sajnálni saját esendőségünket, majd ismét elmosolyodni a helyzet szülte komikumon.

Furcsamód ível a darab egyre feljebb és feljebb, hogy az utolsó színben végre kiteljesedjen, s nyilvánvalóvá váljék a nézőnek, s Dorisnak és George-nak is, hogy szerelmük túlélte a hosszú-nehéz éveket, s jóval több volt, mint egy könnyü kis kapcsolat, szex, hetyegés. Tartalmas, s kölcsönös bizalomra, őszinteségre épülő szerelem ez.

Le kellett írnom még egyszer azt, hogy szerelem, s csupa nagy betüvel kellene írni, mert nem is hisszük, milyen fontos ez az életünkben, amikor minden csak a pénzről, üzletről, időről szól.

Szóval ők túlélik, s a néző, ajkán kis elégedett mosollyal hagyja el a színháztermet, s 50 év múlva talán ismét nosztalgikus mondatok hangoznak majd el a közönség soraiból: - Hej, amikor Bánfalvy és Harmath játszották a Jövőre veled ugyanitt-et, az aztán emlékezetes alakítás volt.

Barna Emese